Óvodai Nyílt Nap
Vélemények
- 5 -
Kisfiúnk, Máté 7 éves lett. Iskolába megy szeptemberben, pedig most történt csak, hogy elkezdtük a bölcsit, itt a Vadgesztenyében. A bölcsis év sok betegeskedéssel telt, de élmények is voltak bőven. A beszoktatás gördülékenyen ment, a gondozó nénik nagyon kedvesek voltak és Máté is szívesen játszott társaival. Aztán egy újabb év reppent el és elkezdődött az ovi. Akik a bölcsiből jöttek, egy csoportba kerültek, így könnyen ment a váltás. Az óvó nénik, Margó néni és Zsuzsa néni, valamint a dadusok, Katin néni, majd utolsó évben, Erika néni tüneményesek, már első perctől kezdve biztonságban érezte magát Máté, szeretett bejárni. Nálunk nem nap elején volt a sírás, hanem inkább a nap végén, hogy „de Anya, miért jöttél ilyen korán”. Ez az egy mondat egyébként hetente többször is felbukkant az elmúlt négy évben.
Nagyon sokat köszönhetünk az óvó néniknek, nehéz összefoglalni így hirtelen és nehéz szavakkal kifejezni: sok élményt, a családi programokat, az ünnepi készülődéseket, a nyári pancsolásokat, és még végtelenül hosszan lehetne folytatni a sok jót… Velünk voltak a nehézségekben, támogatták, segítették, bátorították őt, ezért végtelenül hálás is vagyok. Az különösen csodálatra méltó, hogy az óvó néniknek köszönhetően a csoport összetartó kis közösség lett a szó legpozitívabb értelmében. Mire gondolok? Egy apró példa csak, hogy amikor egy elesett 3 szaladt hozzá felsegíteni és vigasztalni, de érezhető abban is, hogy a gyerekek szeretettel beszélnek egymással, igazán odafigyelnek egymásra - szerintem ez igazi kincs a mai világban, csak remélni tudom, hogy örökre bennük marad.
Kérdeztem egyébként Mátét, mi volt a legjobb élménye az oviból? Azt válaszolta: „Nem tudom, Anyuci, minden nap élmény volt.”
Máté anyukája
Tulipán csoport
Marci ugyan csak 1 csodálatos évet tölthetett itt (sajnálom is, h nem négyet!), de ez alatt az idő alatt is rengeteg csodás élménnyel, boldog nappal gazdagodott.
Valahogy úgy kezdődött, hogy augusztusban elkezdtük az ovit, a Tulipán nagycsoportot, csupa új, idegen, de nagyon kedves, nagyon nyitott gyerekkel, akik közül ketten tudtak cipőt kötni. Ez hamar felismerhető volt, mert volt egy csodálatos büszkeség tábla, amire felkerült a gyerkőc jele, miután bizonyította, hogy tud cipőt kötni. Marci szeret kitűnni a többiek közül, szereti, ha középpontban lehet, főleg ha dicsérik. Azt gondolom, ezt ő maga tűzte ki célul, hogy márpedig ő arra a táblára felkerül! Kis otthoni rásegítéssel szeptember végére megvalósult terve, felkerült a táblára hatodikként! Nagyon-nagyon boldog volt, kezdte visszanyerni erősen megcsappant önbizalmát. Nem is egy napra, de hetekre büszke boldog óvódássá tette, aki örömmel, és kissé még szögletes mozdulatokkal mutatta társainak új művészetét.
A következő nagyon boldog időszak a Márton napi lámpás felvonulás volt. Nagy örömmel készítgettük itthon a lámpásunkat, meg is őrizzük sokáig.
A legnagyobb élmény, és talán a legfelhőtlenebb szórakozás (de óvó néniknek talán legkeményebb időszak) a farsang egy teljes hete volt. Hetekkel előre elkezdte tervezgetni, mikor miben lesz, ahhoz mit hogyan kell előkészíteni, mi mihez illik jobban, és hogy az egész egy hétig tart, az igazán lehetőséget adott a gyerekeknek megélni a sokféle jelmezbe bújás élményét. A hab a tortán az volt, amikor a szülők is beöltöztek, és különféle játékokban lehetett részt venni. Csodálatos szórakozás volt! Igazából kiélvezhették a tél búcsúztatásának időszakát!
Számtalan ilyen boldog napot tudnék még írni, és biztos vagyok benne, örökre egy szép élmény marad ez a szuper óvoda, a két csodálatosan és mindenre felkészült profi óvónővel, Margó nénivel és Zsuzsa nénivel.
Marci anyukája
Tulipán csoport
